2015. augusztus 27.

Tizenhét - Ellenség





Az elkövetkezendő napok egész nyugisan teltek. Legalábbis számomra. Igaz, igyekeztem kivenni mindenből a részem, de jobb szerettem egyedül mászkálni, egy kicsit magamra koncentrálni. Harry viszont belevetette magát a dolgokba, és rendszerint csak este láttam amikor is soha nem mulasztott el egyetlen egy alkalmat sem, hogy alaposan kikérdezzen a napomról. Lefekvés előtt pedig egy csókot nyomot hasamra is, de szerencsémre az ajkaimat sem felejtette el, így boldogan, egymás karjaiban tértünk aludni. 
Reggel viszont újra indult a rohanás. A srácok elkezdték kidolgozni a nagy " haditervet" és azt hiszem nekem is fontos lett volna ott lennem, mert komoly feladat hárul rám, de nem tudtam megtenni. Most először féltem. Mióta kiderült, hogy babát várok rá kellett jönnöm, hogy már nem csak magamért felelek és nem rohanhatok mindenbe bele, csak úgy. Azonban az is biztos, hogy a félelem ebben a pillanatban nem a leghasznosabb érzelem. 
Én is korán keltem, délelőttönként sétáltam egy jó nagyot a tábor körül, majd ettem valamit és órákat vettem. Egész jó tanárai voltak a csapatnak, a legkiemelkedőbb azonban mégis Adam volt. Tudtam, hogy Harry nem örülne az ötletnek, pont ezért nem mondtam el neki. Adam és én nem voltunk túl jóba, pont ezért nem finomkodott velem. Küzdöttem, hogy jobb legyek és segített nekem ebben. Lassan egy teljes hete már. Pár napja viszont feltűnt a színen Liam is. 
Komolyan megbocsájtottam neki, de még mindig volt bennem egy kis tüske ezért nem szívesen fogadtam a jelenlétét. Legalábbis eleinte. 
Azután rájöttem, hogy nem hazudhatok tovább magamnak, mert ha megteszem azzal ellent mondok annak amiben hiszek. Így engedtem, hogy segítsen. Komoly szükségem volt rá, mert hiába volt meg a nyers erőm, jobbá kellett válnom. 
És nem csak az én érdekemben. 
Mindkét fiú nagyon lelkiismeretes volt, tudták hol a határaim, és bár mindig igyekeztek ezeket feszegetni, nem vittük túlzásba. 
Úgy tűnt a mai napom azonban másnak ígérkezik, mert a két srác helyett Harry várt rám azon a helyen ahol gyakorolni szoktunk, a tábor falain túl. Mellkasa előtt összefont karjai, összeszorított ajkai arra utaltak, hogy nagyon is dühös. 
Felsóhajtottam és megálltam. 
- Oké, tudom - tettem csípőmre a kezem - szólnom kellett volna neked erről az egészről, de attól féltem, hogy ellenezni fogod! 
- És milyen jól hitted - vágta hozzám dühösen rideg szavait - az én gyerekemmel vagy terhes, Ruthie! Nem lehetsz ilyen felelőtlen! 
Kezeim önkéntelenül kúsztak a hasamra.  Komolyan azt hiszi, hogy kárt okoznék benne vagy magamban? 
- Pontosan tudom, és jelenleg ez a gyerek elsősorban még az enyém, Harry! Tudok vigyázni rá! 
- Igazán? - Lépett közelebb - nekem nagyon nem úgy tűnik, hiszen a falakon túl vagy! Bármi megtörténhet! 
Már pont válaszolni akartam, hogy jobb lenne, ha nem dramatizálná túl a dolgot, de ekkor egy hangos becsapódás rázta meg a környéket. Mindketten a földre vetettük magunkat. A kapuinkat találták el, a pajzs ugyan visszaverte a lövedéket, de nem ez volt az utolsó ajándék. Bárki is küldte azt. 
Harry felém kúszott, majd megfogva kezemet talpra állított, és oldalra kapva a fejünket megláttuk az igazi ellenségünket. Nem harci gépekkel jöttek, és nem is voltak sokan. Mindössze egy maroknyi, feketébe öltözött ember, akik újból támadni készültek. 
- Menj vissza a táborba, őket pedig bízd rám! 
- Na persze - kiabáltam át az ismét beálló robaj hangját - nem hagylak itt egyedül! 
Harry erre felmordult és már futásnak is eredt feléjük. Ügyesen kerülte ki a lövedékeket, még nem vonta ki a pajzsát én azonban nem nézhettem ezt tétlenül, így az enyémmel segítettem.  Alig derengett fel körülötte a pajzsom, láttam ahogy a fekete ruhás emberek egy pillanatra ledermednek, de nem sokkal rá már kapcsoltak is. 
Nem bontották meg az alakzatukat. Az egyik felemelte a fegyverét majd célzott. Egyenesen a pajzsom közepébe, amitől felkiáltottam és a földre rogytam. Még soha nem éreztem ehhez foghatót. 
Mintha én magam kaptam volna a lövést. Fájt mindenem, a pajzsom pedig azonnal visszahúzódott. Harry aggódva kapta hátra a fejét, és pont ezt használták ki, hogy elkapják. 
- Harry!- Kiáltottam, de már késő volt. Egy újabb lövés dördült és a fiú egy nagy puffanással ért földet. Ekkor hajtott be egy kisebb teherautó a képbe, a fekete ruhás férfiak felkapták Harry testét a földről és behajították a kocsiba, akinek a sofőrje azonnal indított. 
Feltápászkodtam a földről és futni kezdtem utánuk. Ki akartam vonni a pajzsomat de nem ment, mert egyből fájdalomba ütköztem. Zavartnak éreztem magam, mint aki két részre szakad és az egyik fele valóban nem akar engedelmeskedni a másik akaratának. 
De nem érdekelt a fájdalom. Újra és újra megpróbáltam, mígnem végre előbújt a kék derengés a csigaházából. Az erdőben nem volt túl jó a terep, mindenhol fák, közöttük kellett átverekednem magam, de nem csak nekem. A kocsi érezhetően lassított. Az egyik férfi kidugta a fegyverét és felém célzott, most már számítottam a fájdalomra és csak az erőmre koncentrálva hárítottam el azt. 
Ismét meglepetést okoztam nekik, a pajzsomat a kocsi felé irányítottam, és habár még ha lassan is de a kék fény engedelmesen kígyózott a fák között, akaratomnak megfelelően. Már majdnem elértem őket amikor az autót ugyanolyan kék pajzs vette körül, mint az enyém. Sőt. 
Felém csapott, az ütés erejétől pedig egész ügyesen vágódtam hátra. 
Felnyögtem a testembe hasító fájdalomra, végighorzsoltam a karomat, a pajzsom pedig ismét visszahúzódott. A jármű azonban a kék fénytől átitatódottan emelkedett a magasba, és egész egyszerűen elrepültek. 
A legtöbb amit tehettem, hogy tehetetlenül néztem végig a jelenetet. 
- Ruthie! - Hallottam meg a nevem a hátam mögül, és hamar beért az Adam és Liam páros. 
- Elvitték - támaszkodtam meg lihegve az egyik fának - magukkal vitték...
Nem voltam képes kimondani Harry nevét. Egyszerűen képtelenség az egész. Mégis mi a pokol volt ez? Még sosem éreztem ilyet, és még soha nem ütköztünk ekkora ellenállásba. Mintha rést ütöttek volna a pajzsba. 
- Vissza kell mennünk a táborba! - Ragadta meg a karomat Adam - gyerünk! 
-Nem! - Kiáltottam rájuk dühösen - utánuk kell mennem! Harry velük van, hát nem érted! 
- Ruthie, nem vagy olyan állapotban, hogy...
- Szart sem tudsz az állapotaimról, Adam! Ahogy felteszem arról sem, hogy a saját testvéreinkre kell majd támadnunk! 
- Miről beszélsz? - Vonta össze a szemöldökét Liam - mi mind egy oldalon állunk! 
- A nagy büdös francokat! Egy Védelmező volt velük, aki segített nekik, és felteszem arról sem tudtok, hogy a fegyverük megbénítja a pajzsunkat! 
Csend. Liam elképedten nézett rám, azonban nem úgy tűnt mintha a másik fiúnak meglepetést okozott volna a dolog. 
- Te tudtad, igaz? Vannak akik velük harcolnak a mieink közül? 
- Igen - bólintott keményen - a fegyver azonban komoly újdonság, és azt hiszem még komolyabb veszély is! Nem tudom, hogy fogunk elbírni vele ha még téged is megbénított! 
Lehunytam szemeimet, mire egy könnycsepp gördült végig az arcomon. Az egész emberiség történelmét értelmetlen vérontás szövi át. Mindegy milyen évet írunk, a pusztítás folytatódik. 
Talán, soha nem is lesz vége. 
Miattunk 

*
Alig értünk vissza a táborba amikor Liam a szobámba akart kísérni, hogy pihenjek egy kicsit, ugyanis az aprócska sebek és horzsolások nem igazán akartak meggyógyulni, bárki is akarta őket erre ösztönözni. Én azonban hajthatatlan voltam. Tudtam, hogy Tom, Lucas és a többi hőscincér azonnal beszélni akarnak. Velük akartam menni. 
Adam már nem tartott vissza. Mindannyian Tom irodájában gyűltünk össze, azonban nekem nagyon is úgy tűnt, hogy a háborús időkre való tekintettel, Lucas átvette a vezetést. 
Ami baj. 
Nem volt olyan megfontolt és bölcs, mint Tom. Egy dolog érdekelte, méghozzá a hadviselés. Ezzel együtt pedig azt hiszem, semmi más. Nem számított hányan vérzünk el a csatamezőn. 
Győzni akart. 
Akár a saját fiának a holtestén keresztül is, de győzni. 
- Tudjuk mi volt a lövedékbe? - Lépett be a szobába végszóra Tom, mire Adam megrázta a fejét. 
- Ruthie azt mondja volt velük egy Védelmező is - nézett apjára a fiú - ez nem túl biztató, tekintve, hogy az egyik legerősebb tagunknak okozott komoly fájdalmat! 
- Igaz - bólintott Lucas -  nem hiszem, hogy tovább várhatunk, Tom! 
- Még nem állnak készen! - Rázta meg a fejét - egyikünk sem! Ne csinálj őrültséget, Lucas! 
A férfi erre felpattant a székéről és az ablakhoz sétált. Úgy tűnt komolyan gondolkodóba esett. 
- Nekünk itt van, Ő - bökött rám fejével - és a seregünk is készen áll! Az egyedüli aki fél, az te vagy Tom! Most kell támadnunk, még mielőtt visszatérnek! 
- Ruthie nem egy fegyver, Lucas! És még ha az is lenen, nem tartozik neked hűséggel! - Kelt a védelmemre Liam. 
- Ruthie pontosan tudja a dolgát! Nem ok nélkül születünk, a sorsunk elrendeltetett, ahogy az övé is! 
Hidegen hagytak a szavai. Tudtam, hogy nem jelent rám veszélyt. Ha nagyon felhúz még a nyakát is kitöröm, szóval elengedtem a rideg szavait a fülem mellett. Felálltam a székemről. 
- Vissza kell hoznunk! Harry komoly bajban van! 
- Sajnálom de nem engedhetem! A háború veszteségekkel jár, Harry pedig járulékos veszteség! 
Nyeltem egy nagyot. Valahogy sejtettem, hogy ezt fogom hallani. 
- Vigyétek vissza a szobájába - nézett a két fiúra - és gondoskodjatok róla, hogy ott is maradjon! Szükségünk van rá! 
Liam megragadt a karomat. 
- Majd én elintézem! 
Lucas erre bólintott. Liam pedig, azt hiszem már csak a színjátszás kedvéért is de nem túl finoman rángatott ki a szobából. Szó nélkül tettük meg az utat a szobámhoz. Amikor beléptem az ajtón, és szembefordultam vele, aggódva nézett rám. 
- Napnyugta előtt érted jövök! Harry  legjobb barátom, nem hagyhatom, hogy bármi baja essen! 
Elmosolyodtam. 
Ahogy én sem. 
Arra azonban nem számítottam, hogy ilyen hamar cselekednünk kell, méghozzá egyedül. 
Ketten egy teljes sereg ellen. 
Nem túl biztatót. 
Már csak abban tudtam reménykedni, hogy minden rendben lesz. Túl fogjuk élni, és ha minden elnémult egy szebb világot tudunk magunknak építeni. 
Együtt. 
De a jelenlegi helyzetet elnézve, ez mindössze egy álom marad. 
A legtitkosabbak egyike. 


2 megjegyzés:

  1. Kedves Sophia :)
    Már tűkön ülve vártam a folytatást, és természetesen nem csalódtam, mert nagyon tetszett. Ez az egyik kedvenc Harry-s blogom, és szerintem ez továbbra is igy fog maradni.
    Már most alig várom a folytatást, pedig még csak most értem a végére.
    Szandi xX

    u.i.: Benne lennél egy cserében?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor örülök, hogy tetszett! :) Igyekszem majd vele! :D
      A csere, pedig ment!

      Törlés