2015. augusztus 4.

Tizenhárom - Én voltam




Tökéletesen figyelmen kívül hagytam az egészet. Ha áruló van, hát legyen úgy. Nem akartam róla beszélni. Egy kicsit felejteni akartam, mert gyógyulni nem hiszem, hogy fogok. Akárhányszor lehunyom a szemem eszembe jut az a sok-sok szörnyűség amit láttam, és amit átéltem. Azokról nem is beszélve ami még rám várhat. Harry persze azonnal megbeszélést akart. Azt mondtam neki, hogy menjen ha akar de én kihagyom. Nem ellenkezett. Bár még túl korán volt úgy éreztem itt lesz az ideje, hogy felkeressem ennek az aprócska kis közösségnek a főkolomposát.
- Kop-kop - dőltem neki az ajtófélfának amikor Adam kinyitotta azt. Végignézett rajtam és a kezemben lévő két üveg piára. 
- Gyere, be - intett fejével én pedig eleget tettem a kérésnek és elléptem mellette, hogy aztán körbenézhessek az apró de annál ízlésesebb helyen. 
- Nahát - emeltem rá ismét tekintetemet - ki hinné, hogy még maradt valakinek jó ízlése! 
- Anyám rendezte be - a nappali felé terelgetett ahol elővett két poharat majd megragadta az egyik üvegemet a kezemből és töltött - még mielőtt meghalt! 
- Sajnálom - koccintottam vele - de legalább édesapád még él, aki megjegyzem azt hiszi, hogy áruló van a barátaim között! 
Hátrébb lépdeltem és kényelmesen elhelyezkedtem az egyik hívogató fotelben. 
- Talán jó oka van rá - ült le mellém.
- Talán - mosolyodtam el - de talán csak össze akar ugrasztani minket! 
Csend. 
Úgy tűnt alaposan megrág minden gondolatot, hogy aztán kinyögje a leghülyébbet amit csak összeszedhetett. 
- Miért vagy itt pontosan? 
Lehúztam a maradék italomat, az alkohol pedig végigperzselte a torkomat. 
- Szükségem van egy italra - döntöttem oldalra a fejemet - vagy többre! 
Ezt már Ő sem állhatta meg vigyor nélkül és a sajátját is megitta, hogy aztán újra tölthesse. Innentől nem igazán volt megállás. Egyik pohár jött a másik után, kezdtünk nagyon feloldódni. Sőt. Ő talán egy kicsit többet is ivott a kelleténél és bár kezdetben még egész más terveim voltak jobbnak láttam ha taktikát váltok, ugyanis akadt egy olyan érzésem, hogy nem érünk rá a félszavas, elejtett üzenetekre. Adam nem bírta az alkoholt. Hamar kinyúlt, így pedig csak minden könnyebb lett. Amikor nem figyelt mert épp valami emlékéről beszélt esz egyszerűen lecsaptam egy vázával. 
Elég könnyű volt ami azt illeti.
Egy székre ültettem és megkötöztem majd helyet foglaltam a kanapén és vártam, hogy mikor érkezik meg az apja. Nem is olyan sokára nyitódott a bejárati ajtó és megérkezett a házigazda is. Egy kicsit lefagyott amikor meglátott minket. 
- Egy italt? - Nyújtottam felé egy poharat de nem úgy tűnt, mintha el akarná fogadni, erre megrántottam a vállamat és megittam én - ha nem, hát nem!
- Mit akarsz? 
- Némi magyarázatot, azt hiszem - forgattam meg a szememet  és megpaskoltam a még mindig eszméletlen Adam térdét - tudja a fia és én nagyon jól kijövünk egymással, így talán megkönyíthetné a dolgomat és nem csak rejtélyes üzeneteket hagyna nekem. " Áruló van a tieid között" Mégis ki a fene beszél még így? 
- Ennek nem ez a módja, én megértem, hogy ...
- Nem, kurvára nem érti meg és leszarom minek mi a módja! Kezdjen el beszélni, vagy istenemre mondom megölöm a fiát, aztán pedig végzek mindenkivel aki fontos magának! 
Bevallom egy kicsit teátrálisan hangozhattam. De mikor máskor, ha most nem? 
Azonban a drága barátunk még mindig  nem beszélt. 
- Szóval? - Léptem elé, ugyanolyan barna szemei voltak, mint a fiának - oh ugyan már, nem gondolhatja komolyan, hogy egész nap magára fogok várni! Bökje ki! 
- Egy kicsit emlékeztetsz az apádra Ruthie - sóhajtott fel végül - Ő is mindent megtett volna, hogy megkapja amit akar! 
- Nagyszerű, még egy ember aki ismerte apámat - bólintottam - csak tudja ezzel nem megyek túl sokra és még mindig nem válaszolt a kérdésemre! Ki az áruló? 
Kopogás. 
Szó nélkül ment kinyitni pár pillanat múlva pedig a négy társam jelent meg. Kissé meglepődve. 
- Mi a fenét csinálsz? - Indult meg a foglyom felé azonnal Louis, de egy hanyag mozdulattal, no meg a pajzsommal szépen a helyére tettem a fiút. 
- Ruthi, mi ez az egész? - Lépett elő Harry is. 
- Vallatok - kortyoltam bele poharam tartalmába.
- Te részeg vagy? 
- Csak erősen ittas - kértem ki magamnak kuncogva és visszasétáltam Adam mögé - szóval, kedves apuka ott tartottunk, hogy mi az igazság? Ki az áruló maga szerint? 
- Ezt nem így fogjuk elintézni! - Nézett rám mérgesen Liam - tudom, hogy sok veszteség ért, de nem kellene így viselkedned velük! Befogadtak és menedéket adtak! 
Nem érdekelt mit mond. Egyik fülemen ki a másikon pedig be. Liam azonban nem akarta ennyiben hagyni a dolgot, határozottan lépett előrébb, mire kivontam pajzsomat. 
- Nem tudsz megállítani! 
- Csak figyelj! - húztam el a számat és Őt is Louis mellé parancsoltam, de számra mellékeltem egy igen élesre kihegyezett kis pajzsdarabot ami elég erősen rá koncentrált. 
- Még valaki? - Néztem  két fiúra majd vissza Adam apjára - ki az áruló? 
Semmi válasz. Kezdtem unni a játékot így a fiúhoz léptem és gondoskodtam róla, hogy magához térjen. Bár egy kicsit még zavart volt úgy tűnt nagyon is felmérte a helyzetét. Ujjamat nyakához szorítottam ami azért volt fontos mert a pajzsom úgy viselkedett, mint egy éles kés. Így azt hiszem elég jó esélye volt arra, hogy meghaljon. 
Pattanásig feszült a hangulat. 
- Kérlek - könyörgött az apja - ne tedd ezt...
- Minden egyes nap halnak meg emberek, nem fogsz meghatni a könyörgéseddel! Tudod, mit akarok hallani és a fiad életébe kerül, ha nem árulod el most azonnal! 
Újabb hosszú másodpercek teltek el. Felsóhajtottam a kis fegyveremet pedig még jobban a fiú bőrébe nyomtam akinek így kiserkent a vére. 
- Oké - lépett előrébb Harry - nem kell ezt csinálnod Ruthie! 
- Ne mondd meg nekem, hogy mit csináljak és mit nem! - Csattantam fel és még tovább húztam a sebet. 
- Én vagyok az!- Kiáltott rám én pedig azt hittem komolyan megbolondultam. Azonnal abbahagytam mindent, Liam és Louis könnyedén csúsztak le a falról. 
- Parancsolsz? 
- Rám gondolt - nézett Adam apjára - én vagyok az áruló, nem sokkal azelőtt kezdődött, hogy találkoztunk...
- Harry - szólította meg Liam de a fiú leintette. 
- Amikor először eljöttem a táboromból elfogtak. Persze amikor kiderült, hogy védelmező vagyok akkor rögtön fel akartak használni de elmondtam nekik mit tudok és cserébe elengedtek! Azzal a feltétellel, hogy mindig tájékoztatom őket éppen mit csinálsz! 
Nem. 
Nem, nem és nem. 
Nem akartam hinni a fülemnek. Ez az egész hazugság. Képtelenség, hogy ezt tegye velem. 
- Tom hosszú éveken keresztül keresett téged, egyik este belógtam az irodájába a jegyzetei pedig az asztalon voltak. Arról szóltak, hogy lesz majd valaki köztünk aki véget vethet az egésznek. De azt hiszem ezt az erőtlen emberek egészen máshogy akarják megoldani,az életedet akarják. Felajánlottam, hogy megkereslek nekik, úgy gondoltam egy élet nem számít hiszen én akkor is Védelmező maradok, de aztán minden megváltozott! 
Csend. 
Egy hang sem jött ki a torkomon, kezem-lábam remegett, alig bírtam visszanyelni a könnyeimet. Nem akartam gyengének látszani előtte és sírni de ez egyre nehezebbé vált. 
- Megismertelek - lépett közelebb Harry - megkedveltelek majd azon kaptam magam, hogy bármit megtennék érted, hogy megvédjelek! Mert szeretlek! Soha senkit nem szerettem még ennyire, mint téged Ruthie! Így abbahagytam. Nem küldtem nekik több üzenetet, pontosan ezért túrtak fel minden falut, Niall halála is az én hibám...
Képtelen voltam ezt hallgatni. Túl őszinte volt, annyira valóságos, hogy minden egyes szó amit kiejtett az ajkain a szívembe fúródott és apró darabokra törte a lelkemet, a teljes valómat. 
Egyetlen hang sem jött ki a torkomon, igazából nem is tudom mit mondhattam volna. Jobbnak láttam a némaságot, szóval inkább csak elléptem Adam mellől, némi határozottságot, vagy legalább annak a látszatát erőltettem magamra és elindultam kifelé a házból. 
Kezemben még mindig ott volt az egyik pohár. 
Harry megfogta a kezemet amikor mellé értem. 
- Szeretnél még valamit mondani? - Suttogtam remegő hangon. 
Nem érkezett válasz, így kirántottam karomat a szorításából és még mielőtt kiléptem az ajtón megittam az utolsó korty italom hogy aztán letehessem a poharamat az egyik kis asztalra. 
- Ruthie - szólított meg Harry, de nem néztem rá, csak megálltam és türelmesen vártam - annyira sajnálom! 
Igen. 
A sajnálat mint olyan valószínűleg mindent helyrehozhat. 
A mesékben talán. 
De amikor olyan szörnyetegekkel kell szembenézned, mint Harry Styles akkor nem ér semmit. 

6 megjegyzés:

  1. úristen úristen úristen !!!!
    ez most komoly?? azt hittem ,hogy Liam lesz az. XD na ne már. Harry-nak így is volt 1-2 dolog a számláján és most ez is?? remélem,hogy Ruthie otthagyja őket legalább egy kis időre,hogy összeszedje magát és hogy még keményebb legyen lelkileg. kezdem megkedvelni ezt az oldalát. de szeretnék többet is megtudni róla vagyis a szüleiről. jöhetne már valaki aki mesélne róluk. remek rész lett egy nagy csattanóval. siess a következő résszel

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Haha, majd minden kiderül szépen, örülök, hogy kezded megkedvelni és ígérem igyekszem a folytatással!

      Törlés
  2. Hát ez kirvajo volt:D Siess nagyon😍😍😍😄❤

    VálaszTörlés
  3. Fantasztikus :) Remélem hamar kint lesz az új rész.
    XoxoAm

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És már fent is van! :D Örülök, hogy tetszett! :)

      Törlés