2015. április 28.

Prológus





Köztudott, hogy a szemek beszélnek. Két idegen minden különösebb erőfeszítés nélkül felfedheti kölcsönös érdeklődését és vonzalmát egyetlen pillantásban.”
Daniel Quinn


A szirénák fülsüketítő hangjára ébredtem. Valójában ha egész pontos akarok lenni akkor szó szerint kiestem az ágyamból. Egyenesen a kemény és hideg padlóra. Hát kell ennél hatásosabb ébresztő? Mindazonáltal szívesen maradtam volna még odalent, ha nem törik rám a szobám ajtaját is.
- Ruthie csipkedd magad, Louis már így is ki van akadva amiért nem jelentél meg a tegnap esti gyakorlaton!
- Teszek rá – motyogtam még inkább a parkettának semmint a rám törő szőkeségnek – tehet nekem egy szívességet és feldughatja a seggébe a gyakorlatait! A szirénás ébresztőivel együtt!
- Úgy gondoltad, hogy ezt szó szerint adjam át neki?
- Ahogy szeretnéd Niall, csak haladj tovább és hagyj egy kicsit még aludni! A szirénát pedig hallgattasd el!
- Azért szól mert vendégünk van és Crystal hívat téged, nem pedig Louis!
- Akkor miért nem ezzel kezdeted? - Pillantottam fel rá, és még mielőtt rám csaphatta volna az ajtót feltápászkodtam a földről. Gyorsan magamra kapkodtam a ruháimat, valamilyen csoda folytán pedig még a cipőmet is sikerült időben felvennem. A fehérre meszelt folyosókon konkrét tömeg fogadott.
Elhúztam a számat.
Valószínűleg a létesítmény összes lakója a kihallgató terem felé tart, némi információmorzsáért. Ha elfognak egy betolakodót vagy összefutunk valakivel odakintről egyből behozzák. Hogy meglássák milyen ember. Ja, persze. Mert egy tíz perces beszélgetés erre bőven elég lesz, hogy megtudjuk maradhat-e az illető, vagy mennie kell.
Ügyesen szalonozva az emberek között jutottam el a szintén fehér ajtókig és szinte feltéptem. Bent komplett fogadó bizottság várt na meg persze, egy székhez kötözött srác. Aki nem volt túl jó hangulatban.
Meg tudom érteni.
Tényleg korán van még.
- Nocsak ki tévedt ide – fonta össze karjait Zayn fölényesen – Csipkerózsikát dél előtt kivetette az ágy?
A csontos kis jobb kezem középsóujját kapta válaszul. És további piszkálódás helyett inkább a vezetőnkhöz léptem. Crystal mint mindig, most is feketét viselt. Hosszú haja ezüstösen csillogott a vállaira omolva és hideg kék szemei aggodalommal voltak tele. Bár ez nem újdonság.
- Mi történt?
- Ő – bökött fejével az ismeretlen fiú felé akinek sötét göndör haja volt, feje pedig lehorgasztva – azt hiszem neked is látnod kell!
Nem tudtam mire vélni a dolgot, de ha akadt ember akivel nem szálltam vitába, akkor bizony csak ez a csupa szív és lélek nő lehetett. Tehát megtettem amit kért. Bátran előrébb lépett. Az idegenünk eléggé leharcolt állapotban volt. Össze-vissza szaggatott ruhája piszkos és valószínűleg a cipőjét is elhagyta valamerre. A haja hosszáról nem is beszélve. Vajon felismerné még az ollót?
Lehorgasztotta a fejét így még egy lépést közeledtem és én is lehajtottam a buksimat. Pontosabban oldalra fordítottam csak de ezúttal ne menjünk bele a részletekbe.
A hatás kirobbanó volt.
A zöld szemű piszkos fiú felüvöltött, ezzel egy időben pedig egy könnyű kék fénypajzs lódult meg felém, amiről azt gondolom számításai szerint ellökött volna a közeléből azonban ez nem így történt. Az engem is tápláló kék energia ugyanis szertefoszlott körülöttem, igaz a hátam mögött tovább derengett, megtagadva ezzel a többiektől, hogy közelebb merészkedjenek hozzánk.
A srác lihegett úgy tűnt komolyan koncentrált, hogy fenntartsa védelmét.
- Hoppá – mosolyodtam el és körbenéztem erejének bizonyítékán – ne aggódj, csak azért nem működik nálam mert ezt a tükröt én is ismerem!
- Ki vagy te? - Szólalt meg végre rekedt hangon. Erre hátranéztem a többiekre.
- Sokkal inkább az a kérdés, hogy te ki vagy...
Azzal pedig behúztam neki egyet. A pajzsa azonnal megszűnt körülöttünk, mivel az ütés erejére elvesztette az eszméletét. Újból felegyenesedve hátrapillantottam a többiekre, akik egyszerre próbáltak meg rám nézni lesújtóan, értetlenül és talán egy kicsit haragosan.
- Most mi van? - Vontam fel szemöldököm – veszélyben voltam!
Láttam ahogy Zayn a fejét csóválja, míg Niall megpróbál elnyomni egy kuncogást. Crystal azonban továbbra is sejtelmesen figyelt.
Igen.
Azt hiszem tudom mire gondolt. A srác, bárki is legyen és bármi is legyen a neve, egy közölünk.
Olyan mint a szüleim voltak, vagy amilyen én vagyok.
Védelmező.